Aljzatbeton-réteg


A fűtött padlószerkezet lényeges eleme a fűtőbeton, azaz az esztrich. Ez tulajdonképpen egy feljavított aljzatbetonnak felel meg. Feladata a padlóterhelések elosztása mellett a fűtőcső által leadott melegnek a helyiség felé sugárzása. A legáltalánosabb a cementesztrich (CE 20), mely kielégíti a vele szemben támasztott fokozott követelményeket: a jó hő-vezetőképességet, a terhelhetőséget, a repedésmentességet. A réteget úsztatott kivitelben kell elkészíteni. A betonréteg bevasalására nincsen szükség.

Lényeges a csövek feletti rétegvastagság, ami a helyiség padlójának terhelhetőségének függvényében 4-6 cm között változhat. A teljes rendszer betonvastagsága 45-65 mm közötti lehet. Bizonyos körülmények esetén biztosítani kell a hőtágulást.
 

A tágulási réseket az alábbi helyzetekben kell betervezni:

  • 40 m²-t meghaladó esztrichrétegnél
  • amennyiben a szoba egyik oldala meghaladja a 8 métert
  • osztóhézagoknál
  • a falazat mélyen a fűtőfelületbe benyúló kiszögellései esetén
  • ajtó-bélésfalaknál és átjáróknál
A klasszikus cementesztrichnek legalább 28 napos száradási időt kell biztosítani, csak ezután fűthető fel. Eközben semmiképp sem szabad – a hamarabbi száradást elősegítendő – a csövekben álló vizet felmelegíteni!

Ma már kapható kész önterülős esztrich is, amely alaposan megkönnyíti a munkát, hiszen csupán vízzel kell összekeverni használat előtt.

Felhasználása pontosan kiszámítható: 1 m²-re 1 cm-es vastagsághoz 20 kg száraz anyag szükséges. A kész esztrich tömege 5 cm bedolgozott vastagságot feltételezve 100 kg/m².

A lakóépületek födém terhelhetősége max. 1,5 kN/m².
 

Hőszigetelés

padlófűtés hőszigetelés
Nem kevésbé fontos eleme a padlófűtésnek a szerkezet alatti hőszigetelés. Általános szabályként elmondható, hogy ez 3-4 cm ásványgyapot, polisztirol keményhab vagy... Tovább >>



CALEO padlófűtés

padlófűtés
Porotherm, Ytong vagy könnyűszerkezetes házat épít? Ismerje meg a speciálisan új építésű és alacsony energiaigényű épületkhez fejlesztett fűtőfilm technológiát. A fűtőfilmes padlófűtést kiemelten energiatakarékos működés és maximális komfort jellemzi Tovább >>



Elektromos padlófűtés

padlófűtés
A hagyományos vízkeringtetéses padlófűtés kiépítése sok helyet és még több munkát igényel, míg az új elektromos padlófűtés kiváló alternatívát jelent a jó hatásfokú, egyszerű és könnyen telepíthető rendszerek irányába. Tovább >>