A padlófűtés története

A padlófűtést 2000 évvel ezelőtt Ázsiában alkalmazták először, mégis az alapjait az ókori rómaiak rakták le; a tehetősebbek padlócsatornákban vezették a termálvizet és a meleg levegőt a kőpadlók alá.

Az 1900-as évek elején Angliában szabadalmaztattak egy bizonyos panelfűtést, amely lehetővé tette a sugárzó felület alapján történő mennyezetfűtést. A múlt század harmincas éveiben jelent meg egy sugárzó mennyezetfűtés, a krittal-fűtés. A vastagfalú acélcsöveket bebetonozták a födémbe, így kaptak sugárzó fűtést. Ez azonban széles körben nem terjedt el. A világháború után a padlófűtés-rendszernek még mindig csak mérsékelt sikere volt. A berendezések acélcsőből készültek, egyenesen a tartóra fektetve, szigetelőanyag nélkül. Ezek a műszaki megoldások rosszulléteket és teljes komforthiány-érzetet okoztak a felhasználóknak, a korróziós problémák miatt pedig megrövidítették a rendszerek élettartamát. Elterjedését aztán a hőálló műanyagcsövek kifejlesztésének, és új technológiák születésének köszönhette. Magyarországon az 1980-as évek elején indult hódító útjára.

Téli reggeleken nincs is jobb annál – ha már hajnalban kell kelni –, mint akár meztelen lábbal belépni egy langyos padlójú fürdőszobába. Így tehát ez a rendszer elsősorban azoknak a figyelmébe ajánlható, akik nem szeretik a jéghideg kövezetet, nem szeretik ha csak fejmagasságban, vagy afölött éreznek meleget. Ezt az igényt váltja valóra a padlófűtés, mely egyenletesen oszlatja el a hőt a helyiségekben, és kellemes hőérzetet biztosít láb-, test-, és fejmagasságban egyaránt. Az alulról szivárgó meleg szép lassan felfelé szállva hevíti át a helyiséget anélkül, hogy kellemetlen meleg lenne a padló.